Malonyai Dezső művészettörténész a következőként számolt be a Magyar nép művészete című ötkötetes tanulmányában a maconkai népviseletről:
„Szép a viselete a maczonkai (Heves) fehérnépnek; az ékesség java itt is a menyecskére kerül; ő van az élet virágjában, ő maga a termő élet, őt illeti az ékesség igazán!
A leány öltözete is szép, de a feje még hajadon, arra majd csak később kerül a palóc asszony legfőbb dísze: a csipkés fejkötő.
Az öregasszony pedig igen egyszerűen ruházkodik: ruhája színe sötétkék, fején cifrázatlan kendő, és ha kivarrott is a rövid asszonyi ködmen, ha egy kis hímzéssel, bőr applikációval vidámul is rajta a bőr nagy barna mezeje, ez már szűcs munka, félig férfi viselet, mintha azt mutatná, hogy aki hordja, lemondott nőiességéről…
A díszes maczonkai fejkötő három részből áll. Kezdődik az alákötő-vel. Ez az alákötő széles szalagforma fehér vászon, három széle fodroson színes pántlikával van beszegve; e fodros szalagocskák közé színes üveggyöngyöket fűznek. Ilyen alákötőt ötöt köt fel a maczonkai menyecske. Oly kép illeszti őket egymás fölé, mint a zsindelyt szokás, úgy, hogy az öt gyöngyös, fodros szegés egymás mellé kerülvén, az egész fejkötő alsó részét ez adja meg.
Az alákötőre illeszkedik a fejkötő. Ez sapka formájú dísztelen tok, s igazi rendeltetése az, hogy a nagy, tarka szalagból kötött bokrétát, a máslit tartsa, ami hátul üli meg a fejet. Mindezekre kerül végül a csipke, betetőzése az egésznek.
A csipke maga széles, kemény szalagforma, aminek a széle keskeny, színes, bodros szalagocs
kákkal van beszegve, a szalag közepe pedig aranyszálakkal áttörve; díszítése legtöbbször hálós rajzú, és a tetején kicsi kokárdaszerű füle is van.
Két szalag ereszkedik le, hosszant hátul, s ezeket a színes szalagokat járás közben eleresztik: libegjen, verdesse a riszáló csípőt, – olykor azonban, például tánc közben, vállukra vetik föl. Csodálatos, ösztönszerű megérzés tette ezt divatossá, asszonyi sejtése annak, hogy ezek a laza szalagok ritmikusan követve a test mozgását, akár lefüggve, akár vállra vetve, széppé, kecsessé teszik azt.
Van Maczonkán olyan egyszerűsített fejkötő-forma is, amiről elmarad az álkötő meg a csipke, az egész csak a fejkötő tokjából áll, ami persze ez esetben díszes, s erről lóg le a két szalag. Ezt suta fejkötőnek hívják.
A maczonkai menyecske egyéb ruházata már nem annyira jellemző, mint a fejkötő s alig üt el más palócsági asszonyviselettől; vállán drága tarka kendőt köt keresztbe, aminek két vége lelóg hátul; két karján bő buggyos fehér ingváll ér le könyökig, aminek széle megfodrozódik, s a szegése csipkés.
A szoknya palóc földön sehol sem olyan hosszú, mint például a matyó Mezőkövesden a «höndörgő», hanem azért többrét van egymás felett, hogy megduzzassza a csípőket, és ütemes lengésnek induljon járás közben.
A duzzadó szoknya fölött, elül, a kötény annyira szokásos, szinte elmaradhatatlan, hogy a kötény helye alá nem is kerül a szoknya drága szövetéből; azt a részt olcsóbb vászonból varrják, hogy megtakarítsák ezt a darabkát.
A leány viselete Maczonkán alig különbözik a menyecske viseletétől; a hajadon fejéről két fonott varkocsban lóg le a haj, általfonva széles tarka selyemszalaggal. A köntös színe asszonyon, leányon csupa élet, ragyogás, a tarkázott piros, meg a fehér legtöbb benne; a kék, a viola, a fekete szín már az öregeké.”
