Rendezvények

 

Az egyesület rendezvényeinek résztvevői általában Maconka falu és a környező települések lakossága.

A kapcsolódó fotók és videó felvételek a Fotóalbumok, illetve a Videók linkeken érhetőek el.

 

Disznóvágások

Nagy öröm és jó szórakozás, amikor az egyesület tagjai együtt sürögve-, forogva készít sok finomságot a „feláldozott” disznóból, amiket egész év folyamán közösen fogyasztunk el.

 

Szabadtéri filmvetítés

Egy hosszú nyári estén az egyesület központjában a színpadra vetítéssel idéztük fel a szabadtéri mozik hangulatát. Jól szórakoztunk a klasszikussá vált, Indul a bakterház című magyar vígjáték megtekintésén.

 

Felvidéki kirándulás

2015. május 09-én az egyesület tagjai Szlovákiába, a felvidékre kirándultak. Egy aktív és élményekkel teli hosszú nap, csodálatos nyomot hagyott mindenkiben.

A hajnali indulás után, kirándulásunk első állomásaként a betléri kastélyt néztük meg. Következő állomásunk a lomnici-csúcs volt. Lomnic, a Magas Tátra legismertebb és leglátogatottabb hegye Szlovákiában, amihez nagyban hozzájárult az 1940-ben épített drótkötélpálya. Magassága 2634 méter. Lanovkával utaztunk fel a csúcsra, az élmény felejthetetlen volt. A csúcsot vastag hóréteg fedte, a szemeket elvakította a hó fehérsége. Az érkezés után pillanatokon belül vastag köd fedett mindent. Két órát töltöttünk a csúcson várva, hogy a lanovkát újra elindítsák.

 

Nyíregyházi kirándulás

2016. július közepén a Nyírség fővárosába, Nyíregyházára látogattunk. Egy kisbuszra való maconkai indult kora reggelről. Fiatalok, idősebbek egyaránt úti célul tűztük ki a nyíregyházi vadasparkot és a városi skanzent. Az eső szitálása sem riasztotta el a társaságot. Az állatkertben sok időt töltöttünk el a vadállatok megcsodálásával. Az “állati kaland” után a nyírségi életet bemutató falumúzeumot vettük szemügyre. Eleink életét, szokásait bemutató tájházak mellett láthattuk a régi szakmák műhelyeit és a tájegységre jellemző felekezeti, református templomot is. Zárásként Tiszavasváriban a Halász csárdában vacsoráztunk meg. Az ízletes és bőséges étellel koronáztuk meg ezen mozgalmas napunkat.

 

2017. október 28-án egyesületünk Szlovákiába szervezett kirándulást

A korai indulást, a ködös, párás reggelt követve az érkezéskor csodálatos, napos idő fogadott minket az első megállónknál, Rozsnyónál, ahol megtekintettük a főteret, az őrtornyot, Andrássy Franciska emlékművét és a székesegyházat. Útikalauzaink és idegenvezetőink Ági, Zsófi és Etelka voltak ezen a szép napon. Fő úti célunkra, Kassára érkezve a város legnagyobb katedrálisát a Szent. Erzsébet székesegyházat, a Szent. Mihály kápolnát, az Orbán harangot néztük meg. A fiatalabb korosztály a katedrális tornyába is felmerészkedett, míg a többiek a templom kriptájában II. Rákóczi Ferenc sírboltját szemlélték meg. A kassai Kelet Szlovákiai Múzeum, Rodostói Házában egy lenyűgöző előadást hallhattunk a Rákóczi család gyökereiről, a fejedelem életéről és száműzetéséről. Hazafelé Kraszna-horka várát is felkerestük, a látvány és a várat körülvevő őszi táj szépsége maradandó emlékeket hagytak bennünk. Az élményekkel teli, aktív napunkat a határ melletti fogadóban elköltött ízletes vacsorával zártuk le.

Hozzászólások lezárva