Nagy tűzgömbként süllyedt alá, megy lefelé a Nap a távoli dombok között. Látszik rajta, hogy már fáradt, hiszen hajnal hasadtától nagy utat tett meg az égbolton. Ahogy mindig lejjebb és lejjebb ereszkedik a nyugati féltekén, még most is van ereje arra, hogy gyönyörű bíborszínűre, vöröses-sárgásra fesse az égboltot, a felhőket. Nem szabad fáradnia, mert a Föld másik oldalán lévők is várják már éltető sugarait, hogy másnap reggel újra felkelve fölöttük is ragyogjon az égbolton.
Az alig kéttucatnyi házból álló kis település lakói is gyönyörködnek a naplementében. A férfiak a kis házak gangján, tornácán nézik a naplementét. Beszélgetnek az eltelt napok nehéz munkájáról és tervezik a következő napok tennivalóit. Az asszonyok a konyhában készítik a vacsorát, a gyerekek az udvarban játszanak. A nap immár nyugovóra tért, mind jobban kezdett sötétedni. Lassan elkészült a vacsora is. A pislákoló gyertya fényénél gyorsan körbe ülték az asztalt. A sok éhes szájnak nagy fazékban kellett főzni a macsánkát. A két öreg szüle – nagymama, nagypapa – a konyha sarkában egy fatőkére ülve fogyasztották vacsorájukat, míg a szülők és a gyerekek az asztalnál. Kintről már hallani lehetett a farkasok üvöltését is. Akkoriban sok volt a farkas a vidéken, főleg a Mátrából jártak be ennivalót keresni.
Hirtelen valaki erőteljesen kopogtatott az ajtón. Idegen, középkorú férfi lépett be a konyhába. Illedelmesen köszönt: „Adjon Isten jó estét!” Majd jó étvágyat kívánt a vacsorához és elmondta a háziaknak, hogy ő egy vándor és járja a vidéket. Ráesteledett, szállást kérne, és reggel folytatná az útját tovább. Jó szokás szerint asztalhoz ültették, majd helyet készítettek neki éjszakára. A vendégszerető háziaktól reggel elköszönt, és megköszönte a finom macsánkát.
Teltek múltak az évek, a kis település lakosának létszáma és házai duplájára nőttek, szaporodtak. A település szélső házai, így a falu közepére kerültek, az utcák is hosszabbak lettek. Néhány év elteltével a vándor újra erre járt, de nem ismert arra a korábbi házra, ahol őt macsánkával kínálták. Több portánál is érdeklődött a felől, hogy hol van az a ház, ahol őt korábban „maconkával” megvendégelték. Régen járt erre, már elfelejtette a macsánka nevét. Rövid időn belül meg is találta azt a családot, ahol a kedvéért újra macsánkát főztek. A falu lakói sokáig beszéltek, nevettek a vándor macsánka-maconka szótévesztésén.
Ekkor még nem volt neve a falunak, így elhatározták, hogy a falu neve legyen: MACONKA.