2017. Fotóalbumai

Nagy öröm és jó szórakozás, amikor az egyesület tagjai együtt sürögve-, forogva készítenek sok finomságot a „feláldozott” disznóból, amiket egész év folyamán közösen fogyasztunk el.

Egy látványos programmal, az egyesület tagjainak jelmezes részvételével, színes maskarába öltözve szalmabábut, „Tél Öcsit” égetünk el. Táncolva, énekelve, vidáman, mulatva űzzük el a telet, és köszöntjük a tavaszt.

Húsvét előtt a lányok, asszonyok a hagyományos tojásfestési technikákkal díszített, szép tojásokat készítenek, melyeket a locsolkodó fiúknak szánnak.

Régen a falusiak a böjt utáni ételeket, borokat és kalácsokat elvitték a templomba, ahol megszenteltették a pappal és így fogyasztották el otthonaikban, családjuk körében. Ezt a hagyományt is felelevenítettük húsvét napján.

Május elseje előtti napon a fiúk a kiválasztott lánynak élőfából kivágott nyárfát állítottak a házuk elé. Ezt a hagyományt keltjük újjá, a volt kántorlakás melletti téren. Maconkai népviseletbe öltözött fiúk és férfiak állították fel a nyárfát, melyet a lányok és az asszonyok díszítettek fel.

Augusztus 20-án, a falu védőszentje, Szent István király tiszteletére, az új kenyér és az államalapítás ünnepén van Maconkán a XIII. században épült román kori templomban a búcsú.

2017. októberében a felvidéken kirándultunk...

Már évek óta december elején a hagyományőrző csoportunkhoz is eljön a Mikulás. Az adventi időben az egyesület tagjai jelképes ajándékcsomaggal és szerény vacsorával kedveskednek a betlehemi előadásban szereplő gyerekeknek, felnőtteknek, megköszönve a részvételüket a műsorban.

Minden évben a karácsony közeledtével, a helyi fiatalokkal, gyermekekkel és felnőttekkel összefogva Betlehemes előadással kedveskedünk az erre fogékony és érdeklődő közönségnek.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.